Szép napot!
Szomorúan olvasom, hogy Razirap kolléga még nem evett kakashere pörköltet, úgyhogy ide kívánkozik egy kis megemlékezés a Bábolna Étterem nevű műintézményéről, ami az M1 autópálya Budapest felé vezető oldalán ékeskedett, a 94-es km-nél. Ma McDonalds van ugyanott... Szóval itt lehetett nagyon jó kakashere pörköltet kapni, meg általában minden olyat, ami baromfiból készült (közel volt a gazdaság, ugyebár). Kiskoromban sokat ettem ilyet, és sosem bántam meg!
Rákanyarodnék azonban most már az eredeti mondanivalóra, miszerint a múlt hetet otthon töltöttem ház körüli munkákkal, mint sitthordás 38 °C-ban és barátai. Egy haverom segített, kaja viszont nem készült, ezért egyik nap el kellett ugorjunk valamit éhség ellen magunkhoz venni. Már korábban láttam, hogy a régi kis ABC helyén lett egy kifőzde, gondoltam hát, hogy most jól leteszteljük.
Az egység a XV. kerületi Rákos úton van, a Wesselényi utca sarkánál. Parkolni is inkább a környező utcákban érdemes, pl. a Dessewffy utcában van esély árnyékos helyre, a Rákos úton meg nem nagyon találni helyet sem. Kintről szépen meg van csinálva a hely, és ez belül is folytatódik. Van dizájn is, a fal pl. nagyon érdekes felületű, de nem tudtuk megfejteni, hogyan csinálták. Szemben a pult, annak a bal végén a kassza, még balra az asztalok. Kék kockás terítőhöz kék kockás blúz van a csajokon. 10 pontos! Légkondi is volt, amit nagyra értékeltünk éppen akkor.
Menüből van 2 féle: 590-es és 690-es megoldás. Én aznap az 590-esre szavaztam, mert a nyár végi kánikulában nem volt kedvem a húshoz. Ebben brokkoli krémleves és gombapaprikás-galuska kombó volt benne.
Az adag elég nagy volt, a nagyobbik menzás mélytányér tele levessel, de a második sem maradt el méretben. A brokkoli krémleves igazi meglepetés volt, nem porkohászati megfejtés, hanem tényleg krémes, brokkolit tartalmazó cucc. A gombapaprikásban meg nem csak színében volt paprika, hanem ízében is. A hozzá való körettel sem volt gond, úgyhogy összességében dicséret jár a helynek. A végén egy kevés nokedlit még meg is hagytam szégyenszemre, úgyhogy a desszerteket nem sikerült bepróbálni, pedig volt az is többféle.
Remélem, nem csak a kezdeti időszakban lesz ilyen a színvonal, hanem megtartják hosszú távon is. Ilyen kaja ezen az áron nagyon baráti!
Akkor hát az értékelés a végére:
Parkolás: 2/5 (Rákos úton ne, mögöttes utcában inkább)
Kiszolgálás: 5/5 (tálcatologatós, de a csajok a pult mögött kedvesek, és még kártyával is lehet fizetni)
Ár/érték: 5/5
Gyerekkel: na, ez most úgy lesz, hogy melós haverral: 5/5 (neki is jutott kaja és ízlett is neki)
Weboldalt nem találtam.
Jó étvágyat!